Marhapörkölt bográcsban

 
Hozzávalók:

2 kg marhalábszár
2 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 dl vörösbor
paradicsom
paprika

pirospaprika
Erős Pista(csípős paprikakrém)
őrölt bors
2 db babérlevél
4 szem borókabogyó
köménymag
kakukkfű
rozmaring
olaj(v. zsír)
víz



A húst a hártyáktól, és az inaktól szépen megtisztítani, majd ízlés szerint felkockázni.

A vöröshagymát apróra felvágni, majd egy kevés olajon (v. zsíron) elkezdeni párolni. Pár perc után hozzáadni a vékonyra szeletelt paprikát, majd a paradicsomot, és a fokhagymát is belenyomni.

Amikor már kellően megpárolódott, beletenni a kockára vágott húst. Addig párolni, ameddig a hús kifehéredik, levet enged.

Ezután megszórni a pirospaprikával, ízlés szerint a csípős paprikakrémmel, majd jól összeforgatni, és felönteni annyi vízzel hogy bőségesen ellepje.

Ízlés szerinti fűszerezni, és csak enyhén sózni. Ezután kiforralni, majd a tüzet mérsékelve szép lassan főzni. Többször kóstolni, és ha szükséges még utána fűszerezni, esetleg az elfőtt vizet pótolni.

Amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, hozzáönteni a bort, és ízlés szerint sózni.
Addig főzni, még a hús teljesen megpuhul, és jó sűrű szaftja lesz.
Tálaláskor ízlés szerint főtt krumplival, friss kenyérrel, savanyúsággal, és finom vörösborral kínálni.forrás:http://gizi-receptjei.blogspot.hu/search/label/bogr%C3%A1csos