Libacomb sajt-szufléval és mézes sütőtökkel

Libacomb sajt-szufléval és mézes sütőtökkel

Hozzávalók:

2 személynek:
2 db libacomb
2 dl libazsír (vagy kacsazsír)
őrölt bors
kakukkfű
rozmaring
3-4 szem borókabogyó
2 dl fehérbor
1 evőkanál méz
A sajt-szufléhoz:
25 dkg mascarpone
2 evőkanál tejföl
10 dkg reszelt sajt (pl. edami)
1 evőkanál liszt
2 db tojás
őrölt fehér bors
szerecsendió
vaj és zsemlemorzsa a forma kenéséhez
A mézes sütőtökhöz:
30 dkg kockára vágott sütőtök
5-6 dkg vaj
2 evőkanál méz
őrölt fehérbors
csipet fahéj

Elkészítés:

A combokat alaposan nézzük át, és távolítsuk el a tokokat, majd mossuk meg, töröljük szárazra. Ezután alaposan dörzsöljük be sóval. A libazsírt olvasszuk fel, keverjünk hozzá ízlés szerint őrölt borsot, kakukkfüvet, rozmaringot és egy kevés sót. Forgassuk bele a besózott libacombokat, majd fedjük le a tálat, és pár órára (akár egész éjszakára) tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják a húst.
Egy tepsibe helyezzük egymás mellé a bepácolt combokat, öntsük alá a bort, a pácolásnál visszamaradt fűszeres zsírt és az összenyomott borókabogyót (a borókabogyót a kés lapjával kicsit nyomjuk össze). Fedjük le fóliával a tepsi tetejét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk puhára a húst. Amikor már kellően megpárolódott, vegyük le a fóliát, kenjük le a combokat mézzel, majd helyezzük vissza a sütőbe. Vegyük a hőfokot magasabbra, és süssük szép pirosra, ropogósra.
Az ízlés szerint kockára vágott sütőtököt főzzük félpuhára enyhén sós vízben, majd szűrjük le és hűtsük langyosra. A vajat és a mézet hevítsük fel egy serpenyőben, pár pillanatig karamellizáljuk, majd adjuk hozzá a langyosra hűtött sütőtököt. Ízlés szerint szórjuk meg őrölt borssal, fahéjjal és egy csipet sóval, majd óvatosan forgassuk, kicsit melegítsük össze. Tálalásig tartsuk melegen.
4 szufléformát vastagon kenjük ki vajjal, szórjuk meg zsemlemorzsával, helyezzük egy tepsire.
A mascarponét keverjük simára a tejföllel, a tojások sárgájával, ízlés szerint sóval, őrölt borssal és egy csipet szerecsendióval,majd keverjük hozzá a reszelt sajtot és a lisztet. A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a sajtos masszához. Az előkészített formákat 3/4-ig töltsük meg a masszával, majd két ujjunkkal töröljük körbe a forma peremét (így szép magasra feljön majd a szuflé).
Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten 15-20 perc alatt süssük szép aranybarnára (én légkeverésnél 150 fokon 15 percig sütöttem). A sütőből kivéve rögtön tálaljuk. (Én próbaképpen a kikapcsolt, meleg sütőben hagytam, és kb. 15 percig még szép magas maradt a szuflé, csak utána kezdett el összeesni.)
Tálaláskor a sütőből kivett szuflét óvatosan fordítsuk rá a tányérra, helyezzük mellé a libacombot, és a mézes sütőtökkel kínáljuk.