Gombával töltött dagadó recept



Hozzávalók: 1,8-2 kg dagadó, 1,2 kg gomba vegyesen (fehér, és barna csiperke, laska), 1 nagy hagyma, 35 dkg darált hús, 2 csokor petrezselyem, 4 tojás, só, bors, aprított kakukkfű, 4 ek zabkorpa (vagy morzsa, vagy 1 zsemle), 25 dkg vékonyra szeletelt szalonna (bacon)






A dagadót mossuk meg, majd készítsünk bele egy hatalmas zsebet. Jobban járunk, ha már a boltban megkérjük a hentest, hogy lyukassza ki. De ebben az esetben is igazítsunk, nagyobbítsunk a lyukon.
Az apróra vágott hagymát dinszteljük meg.
Majd adjuk hozzá a szeletelt gombát, és dinszteljük így tovább.
Végül adjuk hozzá a darált húst, és addig dinszteljük, amíg a hús ki nem fehéredik.
Várjuk meg, amíg kihűl a gombás töltelék.
Ha kihűlt, keverjük hozzá a többi hozzávalót, ízesítsük kedvünkre.
Töltsük meg a lyukat, és hústűvel, vagy fogpiszkálóval zárlyuk le a lyuk száját alaposan.
A dagadót takarjuk be vastagon szalonna csíkokkal.
Előmelegített sütőben, fóliával lefedve, 180 fokon süssük másfél órát.
Majd fólia nélkül süssük további 30 percet.
Teljesen hűtsük ki, majd tegyük egy éjszakára hűtőbe.






Ha teljesen kihűlt, gyönyörűen szeletelhető.
Melegen is fogyasztható, frissen is, de akkor számítsunk arra, hogy kiesik a töltelék a dagadóból.forrás:http://www.ritakonyhaja.hu